tag:blogger.com,1999:blog-28268908794433070772024-03-13T06:14:47.308+01:00classy and fabulousAngelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.comBlogger82125tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-59769779686443183552012-09-07T15:27:00.002+02:002012-09-07T15:27:39.982+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdQeKLq5CxRtq_dGzRcTA1M-FBqXHqi0ZuA7MIaM_MS4x9Fms06ee3t-4rsIPtzPaH3VN8usknNvMmJ_lp7qZdWxNwQ2nX0T1WR29EBdzkamklibKhHII2o3KMpXwmvyVPuaH3wIa43kg/s1600/tumblr_m9w8csQsZX1qhvtlqo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdQeKLq5CxRtq_dGzRcTA1M-FBqXHqi0ZuA7MIaM_MS4x9Fms06ee3t-4rsIPtzPaH3VN8usknNvMmJ_lp7qZdWxNwQ2nX0T1WR29EBdzkamklibKhHII2o3KMpXwmvyVPuaH3wIa43kg/s320/tumblr_m9w8csQsZX1qhvtlqo1_500.gif" width="228" /></a></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Ablakon beszűrődő napsugarak melengetik jobb orcámat, előttem krumplifőzelék gőzölög és bosszankodom, hogy nem tudok neki látni. Emlékszem, ahogy a balatoni mólon ültünk, lábunk lógott a semmibe és óriási adag fagyit nyaltunk. Emlékszem, hogy már fájt a hasam tőle de minél inkább próbáltam elhúzni az elfogyasztását, mert azt akartam, hogy minél inkább az emlékezetembe vésődjön a pillanat. Úgy éreztem nem kell beszélnem és ő se igen szólalt meg. Cigarettáztunk, felettünk a Hold világított. Egy pillanatig olyan érzésem támadt, mintha egy hollywoodi film forgatásán lennék és csak titkon bosszankodnék a sok szúnyog miatt. Később, mikor a délutáni melegtől fűtött szobában feküdtem mellette, olyan boldog voltam, hogy szinte már nem is emlékszem. Telt ajkai bekebelezik az enyémet majd átadjuk magunkat a vágynak. Varázslatos! </div>
<div style="text-align: justify;">
Mostanában pedig egyre inkább emlékeztetnem kell magam arra, hogy a dolgok felszíne alá nézzek. Álmomban megismerem azt, ami bennem van. Mindig a fejemhez vágnám, hogy mekkora barom vagyok. Persze, az ember fejlődik és mindig változnak az érzelmei. De akkor is, minek éled bele magad olyanba ami nem is igaz? A bejegyzések, amiket ebben a blogban találok, hazugságok. Valószínűleg a háromnegyede: a megcsalt érzelmeim hazugságai. De mikor végre eljön az idő, amikor tudod, hogy nem fogod megbánni azt amit kimondasz, leírsz, beismersz akkor az olyan, mintha egy óceánjáró feltöltené a fürdőkádat. Sosem hittem volna, hogy ember valakit ennyire megszerethet. Hányan voltak, Istenem, hány fiú. Érdekesnek találtam őket, bolondultam értük egy ideig, jól éreztem magam velük de mindig ott tudtam hagyni őket, vagy ők engem. Természetesen. Aztán jött egy másik, kéznél volt és én nem csináltam belőle gondot. Örültem ha találkoztam velük de sosem vesztettem el igazán a fejem. Sima ügyek voltak. Olykor kis szenvedéssel és hiánnyal, de visszagondolva tényleg mind sima ügy volt. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert most ő választott ki engem. Mindig is úgy gondoltam, hogy ő választott ki engem. Én pedig számat húzva, de belementem és most a világért sem vonnám vissza ezt a döntésemet. </div>
Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-18524294790292984752012-08-12T23:09:00.003+02:002012-08-12T23:09:55.339+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikPPCixw5O27qscewsknEQ_6at8hNprlUI3r-el8OykcLEi1E46fbpJso5Wf3-I-D-t_wsvO2iN5de5w9frq9NjgWK2dcCXjG2cHt1TT1pGvvV4tdyMmNGlmmC67CkEy9273zWNHHYMtk/s1600/tumblr_m81mehuGzN1rovbp2o1_400+(1).jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikPPCixw5O27qscewsknEQ_6at8hNprlUI3r-el8OykcLEi1E46fbpJso5Wf3-I-D-t_wsvO2iN5de5w9frq9NjgWK2dcCXjG2cHt1TT1pGvvV4tdyMmNGlmmC67CkEy9273zWNHHYMtk/s320/tumblr_m81mehuGzN1rovbp2o1_400+(1).jpg" width="213" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Mennyit nevettél ma? Hányszor éreztél mámorító örömöt? Bevallom, fogalmam sincs miért teszem fel magamnak ezeket a közhelyes kérdéseket. Mintha egy tanult pszichológus lennék és magamat akarnám meggyógyítani, holott rohadtul boldog vagyok. (Általánosságban elborzadok magamon, hogy mennyire hanyagolom az írást, bár valószínűleg a velem született tehetség hiánya okozza.) Igaza lehet a belső hangomnak és valóban egy kis füzetet kéne vezetnem, azzal a címmel, hogy: Dolgok, amiket mondanék. Így minden könnyebb lehetne. Vagy nem, de mégis mi vagy ki határozza meg ezeket a dolgokat? Saját magam? Fene tudja! Ezeket a dolgokat senki sem értheti. Még talán Csernus sem (?). Nyári szomorúság, amit egy rég imádott film, a Jane Austen magánélete hozott meg a napomba. Nevetséges. Örömkönnyek helyett teljes letargia. Újra meg újra megakad a szemem a beillesztett képemen és újra meg újra elgondolkodtat József Attila. Próbálom megérteni de mindig más-más nézőpontra jutok. Emlékszem arra, aki régen voltam. Az akart lenni, ami most vagyok. Persze! Még az is lehet, hogy majd a jól betanult mondat fog a későbbiekben a fejemben járni, miszerint: az akarok lenni, aki akkor voltam amikor az akartam lenni, ami most vagyok. Minden reményemmel imádkozom azért, hogy ne így legyen. Tudom, hogy voltam már boldog. Felírtam néhány cetlire és még el is mesélték. Most pedig? Semmi cselekedet. Nem értem miért hisszük azt, hogy a boldogság nincs ingyen. Gyermekkorunk óta arra tanítottak minket, hogy csak az igazán a miénk, amiért megdolgozunk. Megtalálni az egyensúlyt. Kötelékek, kötődések. Hogyan viszonyulsz a másikhoz, megtanulod-e elfogadni és befogadni a szívedbe. Ezután megnyílni a csodák felé, az apró örömök értékelésééig. Elfelejteni a saját önsanyargató belső gondolataidat és felfogni végre, hogy mindig vannak a világon emberek akik szeretettel gondolnak rád. Folyamatos kényszerérzet, hogy felhozzam magamban. Akár emlékezzek a ma reggeli szuszogására, ahogy mellette ébredek. Amikor a nyakamon érzem a lélegzetét s csillagporral kóstolgatom az illatát. S talán a sok alkoholtól, a zenétől, vagy az éjjeltől megértettem végre milyen is az, mikor nincs bennem félelem és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok. </div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-77080486071841156002012-07-14T13:45:00.001+02:002012-07-14T13:45:01.680+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrpD9BYetwQO0Pd6EME0VabhS6_-IBIuaSYAr3gqld6x5evp76zd84DIFJg-Oo-g-emg3STqCPgVlHcuRmW3wVHces-jAKRyMRKtemREt615RlQla9HkAiryj82BH75jqUEDbLSKFVQXY/s1600/tumblr_lwia210tSJ1r6w74uo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="221" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrpD9BYetwQO0Pd6EME0VabhS6_-IBIuaSYAr3gqld6x5evp76zd84DIFJg-Oo-g-emg3STqCPgVlHcuRmW3wVHces-jAKRyMRKtemREt615RlQla9HkAiryj82BH75jqUEDbLSKFVQXY/s320/tumblr_lwia210tSJ1r6w74uo1_500.gif" width="320" /></a></div>
<span style="font-family: inherit;">Fogalmam sincs, hogy hol kezdeném el vagy, hogy egyáltalán hol fejeztem be. Ez már nem a folytatása egy dolognak, ez már egy teljesen más, új és különálló dolog ami semmiben sem egyezik meg a korábbiakkal. A szobát Debussy oly régóta kedvelt Clair de lune-je tölti be és a nyitott ablakomon át gyermekek számomra idegesítő kiabálása szűrődik be. Jelen körülmények között meglepő, hogy komolyzenével próbálom szebbé tenni a délutánom. Az elmúlt pár napban annyi düh és undorérzet vette át rajtam az uralmat amilyet már régen éltem! Nem, nem a többi ember iránt hanem saját magam irányába. Milyen vicces! Az érzéseim lassan felülmúlják önmagukat. <span style="background-color: #f4f5f0; line-height: 18px;">A szerelem eltűnése nem jár feltétlenül együtt a csalódás élményével, jelenthet szabadságot, elfogulatlanságot, derűt és nyitottságot az új tapasztalatok iránt. <i>Elmúlt. </i>Lehet, hogy tényleg igaz: ne akard folyton te irányítani a világot, hagyd, hogy a világ hasson rád. Hétköznapian, egyszerűen csak befogadni. Amikor egy csoda, egy új kezdet halkan zörget az ajtódon és te ülsz és gondolkozol, hogy beengedd e vagy pedig hagyd kinn rekedni. A történtek alapján mindig beengedem majd. Mindig. Mégis mi a francot számított nekem ő egy jó három hónapja? Semmit. Bár mégis: azt kívántam, hogy segítsen felejteni. Mára már nem, hogy felejtettem hanem szabályszerűen <i>szerelmes vagyok. </i>Ezen pedig nem hagyom, hogy bármi is változtasson. Tágul a világ, tágulnak a szabályok is egyaránt: most még fejben sem hagyom elkalandozni a gondolataimat, érzéseimet. Más mint amilyen én vagyok és én is más vagyok mint ő. De ez mit számít? Bár ez az én is más, te is más dolog sem igaz. Ki tudja? Mikor csillagporral kóstolgatjuk egymás illatát, mikor azt mondja szeretlek és erre én is azt mondom, hogy szeretlek! S én boldogan és mosolyogva alszom el. </span></span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-31841410274266921642012-05-17T20:05:00.000+02:002012-05-17T20:05:03.150+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZySkd_6Lgjuj5_cX2VG2jZoM_qwFGuhU7c-3MX748mPykUUBmi68IK44U-WpnqsQjfHuzMY3jOkiwOMJ-fzWwkh7khBtpUoRc439loYUItmc2mYj40zqyqsEfxre5oRULBIuWqi9RKFI/s1600/ww.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZySkd_6Lgjuj5_cX2VG2jZoM_qwFGuhU7c-3MX748mPykUUBmi68IK44U-WpnqsQjfHuzMY3jOkiwOMJ-fzWwkh7khBtpUoRc439loYUItmc2mYj40zqyqsEfxre5oRULBIuWqi9RKFI/s320/ww.jpg" width="198" /></a></div>
Kibogozódhatatlan. Zsigereim belereszketnek, a szívem hirtelen a torkomba szökik. A mai napig úgy hat rám, mint egy katasztrofális atomrobbanás. Vagy mint egy hirtelenséggel jött változás: mondjuk önmagunk változása. Észrevétlen, a legtöbben fel sem figyelnek rá hacsak nem a lehető legközelebbről nézik. Ámbár te észreveszed, látod magadban a változást és valahol mélyen reméled, hogy ez a személy az, aki a hátralévő életedben leszel. Tegnap, ahogy mentem fel a lépcsőn és abban reménykedtem, hogy ha felérek ő is ott lesz. Így lett, félfejjel felém tekintett, visszafordult, talán a felismerés hevében visszakapta a fejét és üdvözlés után, mint egy idegen ismét elfordult. Viselkedése, mint a víz: soha nem tudni melyik irányba folyni a következő pillanatban. Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, amink van. Nem akarom, hogy erre az útra tévedjek. Meg kell próbálnom. Meg kell próbálnom elhessegetni a meg nem valósuló álmaimat, mert a felesleges várakozás semmi mást nem fog szülni, csupán fájdalmat. Próbálok nyomok után kutatni az emlékezetem szűrőjén, próbálom megtalálni azt a pontot amikor a dolgok elkezdtek romlani, próbálok rájönni mégis mi a frászt kéne tennem ahhoz, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy azt én akarom. De ez lehetetlen. Ő van nekem és úgy gondolom, hogy fontos, hogy hűséges maradjak hozzá. S bár tágul a világ és ezzel együtt tágulnak a szabályok is, nem (csak) fizikai értelemre értem a hűséget. Kissé az a kósza érzés van bennem, hogy a lelkemmel és az érzéseimmel csalom meg. Hűtlen vagyok és ismerem a szeretet tragédiáit. Nem tudom miért, meddig maradok meg neked. De teljesen akaraterőmmel ígérem, hogy igyekezni fogok. Ez egy döntés: adok neked esélyt és azon leszek, hogy ne rágódjak azon, hogy te adsz e valamit cserébe!Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-2321260285044500312012-05-06T17:42:00.004+02:002012-05-06T17:42:59.213+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiczLkWLSLFcA0fxpJKfB4vLtssfYBQU30uOjZTkrRXVsPvBNgy8Xe5yr2p1oIpdqpTfL1xam1maASUyVNn5Wg8J8ZziBARLFtUAv3aPmGFvVCW0PnEgC1s5zxCsQu1yNzq22lVInZ_XHM/s1600/tumblr_lj18r1ggTa1qibdkdo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiczLkWLSLFcA0fxpJKfB4vLtssfYBQU30uOjZTkrRXVsPvBNgy8Xe5yr2p1oIpdqpTfL1xam1maASUyVNn5Wg8J8ZziBARLFtUAv3aPmGFvVCW0PnEgC1s5zxCsQu1yNzq22lVInZ_XHM/s320/tumblr_lj18r1ggTa1qibdkdo1_500_large.jpg" width="213" /></a></div>
<span style="font-size: small;">Lassan hozzáedződött a lelkem. Nem bírom felfogni, hogy miért? Miért van több lélek is aki az enyémre vágyik. De én nem vágyom az övéjükre, taszítanak. Mindig ugyanaz. Több, mint egy hónapja nem láttam. Olyan ez, hogy naponta akár minden éjjel vagy nappal két kezem közé kell fognom fejem és túlterhelni a gondolataimat, hogy még valóban létezik. Létezik és itt volt velem. Mekkora fatális barom vagyok! Mindig azt kívánom, hogy egyszer majd visszajöjjön hiszen tudom, hogy vissza akar mert ő mondta! Hogy újra megérinthessem, beletúrhassak a hajába, ölelhessem és úgy csókolhassam, mint akkor egyszer. Mintha öreg lennék és alig tudnék emlékezni a régmúltra. Gyengédség, vágy, csodálat, titok, varázs. </span><br />
<span style="font-size: small;">Szívesen képzelem, hogy az üres bókok mind-mind mély érzelmeket fejeznek ki, más pedig szívesen tesz róla, hogy ezt képzeljem. Minden nap ugyanaz, pontosan ettől az egyhangúságtól rettegtem mindig. Úgy tűnik Walt Disney túl nagy hatással volt rám a meséivel. Varázsos, csodás dolgokra vágyom! Ha már meghoztam egy döntést akkor nem szabadna kételkednem, nem szabadna letérnem az útról pusztán azért, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltem. Igyekszem a lehető legjobban elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben, a megjelenésem magabiztosságot és önbizalmat sugall de közben egyáltalán nem vagyok elégedett. Nyugtalan és bizonytalan vagyok, de remekül tudok színlelni. Alig ismerem önmagam. Óvatosnak kellene lennem, mert hajlamos vagyok arra, hogy saját magam hibáztassam a kudarcokért. De hát, az élet épp ettől olyan mulatságos. Az élet tele van (...) izgalommal. </span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-5873338567746204602012-03-16T12:20:00.000+01:002012-05-04T18:11:52.647+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhFYNlJOxj4CiabzODF_zgkTG636d8Sr-ZaSGcs0L7eTrdcNRevV6WkKxyRG2kYoa91xXRboSaFZH65F_LuX7luPz_-g_KzcTAw0Aj2pYufwOrbNCD8JdCBv9wIjuXCyNVkNUXR4A19Va4/s1600/tumblr_lqop1fy8QO1qcdp3jo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="196" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhFYNlJOxj4CiabzODF_zgkTG636d8Sr-ZaSGcs0L7eTrdcNRevV6WkKxyRG2kYoa91xXRboSaFZH65F_LuX7luPz_-g_KzcTAw0Aj2pYufwOrbNCD8JdCBv9wIjuXCyNVkNUXR4A19Va4/s320/tumblr_lqop1fy8QO1qcdp3jo1_500_large.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Részben józan ész, részben ösztönök. A soha cserben nem hagyó logika, amit édesanyámtól, a kosárlabda edzésen, az ELLE magazinból és az élet törvényeiből merítettem. Érdekes, az életemben legtöbbször akkor jön valamely változás, mikor a lelkem halott. Igen, a léleknek meg halnia újra meg újra, hogy ha itt az idő újjászülethessen. Mindig boldogságot tudsz kovácsolni a keserűségből... vagy legalábbis vidámságot. Igazán bizonyára csak annak könnyű, aki elmegy. Bezzeg aki itt marad, csak bámul a semmibe és nem érti mégis mi történhetett. Megpróbálhatnám előre eltervezni a cselekedeteimet, megpróbálhatnék előírásokat követni, már meglévő tapasztalatok alapján dönteni vagy uralkodni a saját magam érzésein - de egy fatális nagy barom lennék, hogyha így cselekednék! Elmondhatnám akárkinek, hogy mit is érzek valójában, hogy mi is áll a lelkem legféltettebb kincseihez a legközelebb. De cserébe valószínűleg nem kapnék semmi mást, csak furcsálló tekinteteket. Nem értenének meg, nem tudnák miről is beszélek valójában, nem látnának a mondataim mögé. Amikor a titkok nem azért titkok, mert nincs kinek átadnod, hanem mert nincs aki megértsen. Folyamatos kettős érzés. Állok a szoba közepén, s magamban szólongatom. Zavartan, furcsán érzem magam és meg sem tudom magyarázni valójában miért is, de pánikolok. Aztán mikor rájövök, hogy tulajdonképp mik is történtek valójában, összegömbölyödök az ágyamon és újra meg újra átélem az elvesztését. Hm. Hiszen, gondoljunk bele milyen furcsa dolog is ez: folyamatosan hiszünk valamiben titkon, de magunknak sem merjük beismerni... aztán, mikor valaki más kimondja, azt amiben hiszünk zavart, dühös tagadásban kelünk ki önmagunkból. Példának veszem, amikor meglátom. Nem tehetek mást, erős késztetést érzek arra, hogy ránézzek. Először jön egy furcsa érzés, majd a semmiből egyszer csak nagyon boldognak érzem magam... elkap egy enyhe szédülés, a szívem zakatolni kezd. Majd valami/valaki a semmiből, mindig elrontja azt a pillanatnyi boldogságot is. </div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-69054672497561440082012-01-18T19:56:00.003+01:002012-03-16T12:23:23.310+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-mT1WZhcN7GWIx8ZmL8gbq0tI5rCCSPKq0mhKmAZv7V6n9wKCC9aN4XwNa4dxKSXAQZjVC3DKddZzkRXR8ezmJzQ8rFZN8G2DNqpaUT47xdbgmsSb26urP50-1jTcrWcyWoqsT9FehQM/s1600/b211404239_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="211" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-mT1WZhcN7GWIx8ZmL8gbq0tI5rCCSPKq0mhKmAZv7V6n9wKCC9aN4XwNa4dxKSXAQZjVC3DKddZzkRXR8ezmJzQ8rFZN8G2DNqpaUT47xdbgmsSb26urP50-1jTcrWcyWoqsT9FehQM/s320/b211404239_large.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Hogyha a homlokomra tűzném minden gondolatomat és mindazt, ami megfordul a fejemben világgá kiáltanám akkor egész életemben járna a szám és senki sem viselne el az összeférhetetlenségem miatt. Mellettem halvány gyertya fény pislákol, erőltetett sóhajokban nyögök fel olykor, olykor és fázom. Az elmúlt estén szembesültem vele, hogy a bizalmatlanság sokszor jobb tanácsadó a v<span style="background-color: #f4f5f0; color: #2a400d; line-height: 18px;">a</span><span style="background-color: white; color: #2a400d; line-height: 18px;">k bizalomnál, a gyanakvás olykor buktatóktól ment meg s maga a félelem voltaképpen vészreakció, amely az életet menti. Olyan, mint a láz vagy a fájdalom: jelzi a veszélyt, és védekezésre késztet. A testem cigarettát kíván és forró teát, legalábbis az eszem ezt mondogatja. A jelen fontos, a többin nem töprengek. A fenébe is, dehogynem! Hogyha vissza tudnám forgatni az idő kerekét... De legnagyobb fájdalmamra nem tudom, már mögöttem van. Bizonyosan az lenne a legjobb, hogyha többé nem gondolnék a múltra hanem arra összepontosítanék ami most van, s előttem áll. Amit akarok. Most meleg érzés tölt el. Eszembe jut igen, a múlt. Az emlékek. Ó! Mikor a közelemben volt mindig sokkal melegebb lett a levegő, mintha az egész világ egy elképzelt valóság lett volna. Mintha az illat is megváltozna a környezetemben ha a közelemben van, aki számomra kedves. Összetéveszthetetlen érzés. Hova sietek? Milyen butaság sok minden amit elfecsegek! Mint valami haldokló szerelmes aki az utolsó sóhajait teszi. De a szerelembe csak a hősök tudnak belehalni, nemde? Úgy, ahogy Rómeó és Júlia. Emlékszem, kislánykoromban minden olyan varázsos volt. Varázsos volt a családom, a játékok, az emberek és a természet is. Újra meg újra ilyen varázsosnak éreztem mindent, mikor ő velem volt. Ő az én tündérem, aki képes (volt) belebújni a lelkembe. </span></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-12427844519933340412012-01-15T21:29:00.000+01:002012-03-16T12:21:55.479+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSiqJp0IpeeBqV0y91HnXtZjVsZk-50P8VMX0XfBXgTt66oLTP98wZRW4g1gs5a3JBAQ_YAj9D8X2HyUlIQiBLmu2_quVi-5-ZJiCmKIN7Px4FeU5sA0T8upTtryF6zR04YJqaKP2bk_8/s1600/inspiration+%252858%2529.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSiqJp0IpeeBqV0y91HnXtZjVsZk-50P8VMX0XfBXgTt66oLTP98wZRW4g1gs5a3JBAQ_YAj9D8X2HyUlIQiBLmu2_quVi-5-ZJiCmKIN7Px4FeU5sA0T8upTtryF6zR04YJqaKP2bk_8/s320/inspiration+%252858%2529.jpg" width="239" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: inherit;">Vannak jó napjaim, tényleg. Amikor egész jóban vagyok ezzel az egésszel, ám vannak olyan napok, amikor kikérem magamnak ezt a förmedvényt! A fájdalom és a hiány rapszódiái olykor kezdenek alábbhagyni. Volt olyan idő - hogy egy vagy két, vagy esetleg több napig tartott-e, nem emlékszem - mikor úgy éreztem, minden összeáll. Ám ezt az elképzelt valóságot szertefoszlatták már-már túl józan gondolataim, ezért ideje volt lerombolni a képzeteimet. Olyan volt ez, mint amikor este sétálok. Olyankor senki nem töri meg a hőn imádott csöndet az ostoba beszédével, a dolgoknak jobb illatuk van, mint egyébként és az érzékeim is felélénkülnek, a mindennapos dolgok szinte rejtélyesnek látszanak. Ez időkben azt érzem, hogy neki vágok, küzdök akkor is, hogyha nem kecsegtet majd a végén semmiféle siker. Bár a lelkem már elég mélyre süllyedt, s mindig kisodródtam a szakadék szélére, sosem zuhantam le. Ahogy most sem fogok, mert erősebb vagyok annál. Ezért sem szabadna sohasem kötődni, hogy aztán ne fájjon annyira a lemondás, ezért bujkál és bujkált is mindig bennem a fájdalom a legboldogabb perceimben is. Hiszen ha fájnia kell, akkor most fájjon! Előttem áll az egész életem, amit ki is akarok majd használni. Választania kell, hát válasszon minél hamarabb. Várni fogom, vagy elfelejtem. Mindez fáj, de ennek a fájdalomnak a legrosszabba amikor nem tudjuk, hogy döntsünk. Mondhat akárki, akármit ez egy örömteli várakozás. Mert ha türelmetlen lennék, mindig elrontanám az örömömet. Saját hibámból tanulva igyekszem az ellenkezőjére törekedni. Mindig van újrakezdés, mert van, aminek még nincs vége.</span></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-51670257004602998992011-12-19T19:34:00.000+01:002012-01-18T19:57:56.309+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0yTlDXNz1UJKOnKwM1c1JWw0qlBTKbiO7FqWwkJ8Zh9mzQxgY9E8tZrZzL-KG5pHQgLLnwRIye8tvXbUM6S8RDL4IV-y-ErmdCjJUdWSQomvjDki96yHg-yjXSOHaQYO9hrm4kEAEKcI/s1600/tumblr_lv59dlmz3g1qe0t3ro1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="214" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0yTlDXNz1UJKOnKwM1c1JWw0qlBTKbiO7FqWwkJ8Zh9mzQxgY9E8tZrZzL-KG5pHQgLLnwRIye8tvXbUM6S8RDL4IV-y-ErmdCjJUdWSQomvjDki96yHg-yjXSOHaQYO9hrm4kEAEKcI/s320/tumblr_lv59dlmz3g1qe0t3ro1_500_large.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: inherit; font-size: small;">Nehéz igaz? Kérdeztem magamtól a belvárosban, ahol kevésbé fájdalmas hangulatot kerestem. Féltem, nehogy kifröccsenjen a forralt bor vacogó testem miatt. A szél meg-meg lendítette kósza hajtincseimet. Éreztem a hideget, jobban, mint máskor szoktam. Éreztem, ahogy a hideg csípő ereje ruháimon át egészen a testemig férkőzik. Most nyugalom van. Csonttá fagyott lábujjaim a radiátor forró testénél melegszenek. Halk zongoraszó ölel körbe. A szobában enyhe, édeskés parfüm illat terjeng. Nehéz igaz? - kérdezem magamtól ismét, bár kevésbé fájdalmasan - Nehéz. Ó, azoknak a szemeknek barnasága! Csak most látom, hogy mindig is Őt szerettem... mindig, az első perctől fogva. S éppen azért féltem annyira tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben úgy, ahogy minden másban is. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam vele, szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és eddigre, megjárattam vele a poklok útját. Most pedig? Úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatják persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem az utána való vágy. Lehet, hogy igazuk van. Lehet, hogy valóban hasonlóképp viselkedem. Lehet. De azt biztosan tudom, hogy szeretem Őt. Mindennél jobban szeretem és szeretni is fogom. S, hogy most itt hagyott... Kora délután elmentem oda, ahol hivatalosan kezdődött minden. Ahogy bejártam a már rég megtett utat, emlékezetemből sorra törtek elő képek. Mintha végre levegőhöz jutottak volna, mintha eddig légszomjjal küszködtek volna. S most megkönnyebbültek. Megkönnyebbültek, mert újra láttak az utat. Újra látták a lápos tavat. Közelről néztem azt A fát, amin jól kivehető a nevünk. A hónapok folyamatai alatt a fa oldala bezöldült, de a betűk, a jelek változatlanok maradtak. Lassan rátettem kezem, a fa lombkoronája az erős széltől meg-meg hajlott. Nem érdekelt mi lesz most, mi lesz holnap vagy mi lesz azután. Leültem arra a helyre, ahol keze az enyémbe fonódott s még annyi emlék kapott új erőre. Magam voltam. Most nem volt ott mellettem. Az erdő, ami akkor mindennél zöldebb volt, egyre csak fakultabb lett. Fák tömkelege hevert egymáson, mintha egymásba fonódtak volna. Egy pillanatig meghaltam kicsit, de aztán újra felébredtem. </span></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-42095406810381410562011-11-26T14:24:00.001+01:002011-11-26T15:33:57.784+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiCt6LTTL6ByeUZZFxv1BQCStphDS_x-YFnXMlcKiEObmqBBt_ph8rM2iOEMjUGGhJnsW3nihnsKy3fR4Y13WiBNZqm9irXSy_53Co14ioupySahqEPeGyEq3SmVvOoN4zkh1lE06vaws/s1600/z.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiCt6LTTL6ByeUZZFxv1BQCStphDS_x-YFnXMlcKiEObmqBBt_ph8rM2iOEMjUGGhJnsW3nihnsKy3fR4Y13WiBNZqm9irXSy_53Co14ioupySahqEPeGyEq3SmVvOoN4zkh1lE06vaws/s320/z.jpg" width="222" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: small;">Emlékszem a boldogságra. Olyan volt mint a gravitáció, megszűnni nem akaró nyomást éreztem a mellkasomban és a gyomromban, olyan volt, mintha fel akartam volna robbanni az érzéstől. Boldogság... hogy összezsugorodik az emlékezetben! Mint valami olcsó anyag a mosásban. Csak a boldogtalanságot tudom számon tartani. A hétköznapi dolgok egyre és egyre nyugtalanítanak, de az igazi benső feszültséget, kielégületlenséget mindig az okozza, hogy még nem vagyok teljes egészében az, akinek lennem kéne. Ez a fájdalom olyan régóta kísér engem, hogy szinte már a részemmé vált. Minden napom üres - de nem vákuumosan - van benne egy minimális élet, ami segít. Minden este belebénulok mozdulatlanságomba, s úgy alszom el, meggyötörve, görcsbe kövülve, hogy reggel gémberedetten, összetörten ébredjek. De továbblépsz: mert ez az élet rendje. Túllépsz a fájdalmon, boldogtalanságon, hogy majd később találj valami újat, ami ugyanígy fájni fog. Néha azt gondolom, hogy lehet, hogy egyáltalán még létezem? Hogy lehet? Hogy lehet, hogy az emberi szív ilyen sok mindent kibírjon. Lehetetlen, ez nem létezik. Olyan... olyan, mintha elvesztettem volna a szívem, mintha csak üresség lenne a helyén. Mintha mindent, ami bennem volt elvesztettem volna. Ezek az érzések azóta törnek elő, vagy éppen tűnnek el mióta hagytam elmenni. Hagytam és most fáj. Hiányzik. Hogy ő e, vagy az érzés... nem tudom megmondani. Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át
kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt
maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még
mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel
tudtam, hogy a tüdőmnek valószínűleg semmi baja, de azért zihálva
kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tűnt,
túl tudom élni ezt is. Hiszen: csak akkor lehetsz igazán boldog, ha szeretsz szenvedni. </span></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-39492764033610276282011-10-31T12:17:00.001+01:002011-11-27T11:43:47.353+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em; text-align: center;">
<img border="0" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgM4GwIrsFu6iGJyVJna8YKdp9Xo3xvFpPZ4eHCOwK0Wzlgu95u2Bx1TRhyphenhyphen4u8k9uVG9PuSkvmByLBGjX1nhCfOrC6ewIu2JGNK_PBecA8vMd3VF7MZzlhv_dg9TWqbRQp3eLtBfIFM7E0/s320/lip1.jpg" width="320" /></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: small;">Kinézek az ablakon, tüdőmet megtölti a friss, bájolgó őszi levegő. Körbenézek. A lakótelepi fák alatt rozsdaszínű áradat, mintha mindent maguknak akarnának. Lágy szellő lebbenti meg hajtincsemet, hallom egy hinta messziről jövő nyikorgását. Kezemben Márai egy könyve. A lapok, a borító besárgult. Különleges. Kinyitva orromhoz emelem, érzem öreg illatát. Érzem az éveket, azoknak a kezeknek illatát, amik előttem lapozták. Érzem a gondolatokat, képzelgéseket amiket kibújtatott az ember lelkéből. Pár nappal ezelőtt felszálltam a buszra, a könyvtárnak tartottam. Gondolataim lekötötte az a szám, amit a zenelejátszóm kiválasztott. Magamban énekeltem és a lelkemhez beszéltem. Néha-néha felszállt pár idős ember a buszra. Rám néztek, egyenesen a szemembe, én pedig láttam bennük a fájdalmat, az örömöt, a keseredettséget, a gondokat, az emlékeket. Az ablakon kinézve láttam, ahogy a szomorúfűz indái egyre lejjebb érnek, míg nem elérik a földet. Láttam egy házat. Udvarát egy nagy fa vette birtokában, a földet betakarva végtelennek tűnő levélrengeteg vöröslik. Behunyom a szemem. Elképzelem, ahogy az erkélyen ülök és a fát bámulom. Olvasok. Elképzelem milyen lenne ott élni. Reggelente kimennék az erkélyre, leülnék és forró teát kortyolgatnék, esetleg cigarettáznék. Bársonyos, tiszta és hideg levegőt inhalálva, a világ habos fája alatt. Aztán eszembe jut Ő... </span></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<span id="goog_1228118379"><span id="goog_711986635"></span><span id="goog_711986636"></span></span><span id="goog_1228118380"></span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-48137507570724221802011-09-20T21:57:00.001+02:002011-11-27T11:44:10.275+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWdXR9omAbXbXmYzrC9ahQC1OPL5bUvs0ayXj3QyNzxYyyXyyvikKRN75AD1tiOqZAcWJ-saxDy9XniRsekQB6N5zb_RbMzfKnQgAlMTzfqjmKm50LJvickZg3cCJkP2TJONcEFs-Gfe8/s1600/tumblr_lp4ounRHvR1qd0axvo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><br /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZUF2KG8OUY77bUslE5nzvEDtOs_ufU8qtzVlmTllOE-O_PDESF5I35QYeo0ueSKtSb_M8av0NVE6q4MjPKp0l86n1Wx78i3p1ydGyUELYUunvxaVNdAL-YnxWT1MV2sqXptE3JEgsi4o/s1600/190274_1446959713619_1821979742_833576_6554579_n.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZUF2KG8OUY77bUslE5nzvEDtOs_ufU8qtzVlmTllOE-O_PDESF5I35QYeo0ueSKtSb_M8av0NVE6q4MjPKp0l86n1Wx78i3p1ydGyUELYUunvxaVNdAL-YnxWT1MV2sqXptE3JEgsi4o/s320/190274_1446959713619_1821979742_833576_6554579_n.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: small;">Fékezhetetlen, megerőltető köhögés tör fel folyton-folyvást tüdőmből. Lomhának és kimerültnek érzem magam. Tegnap este a szakadó esővel küzdöttem, meglehetősen kellemetlenül éreztem magam. A szemembe bele csöppenő esőcseppek, az átázott cipőm, átnedvesedett kabátom és nadrágom. Próbáltam kizárni a süvöltő szelet, mely ide-oda hajlítgatta a megfáradt fák ágait. Eszembe jutott a reggel, a szivárvány, a napfényes eső. Csodálatosan éreztem magam fáradt utamon. Eszembe jutott, hogy ültem mellette a szökőkúttal szemben. Csak bámultam a feltörő, áramló vizet és hagytam, hogy csengő hangja elvarázsoljon. Az arca, aranybarna szemei mikor egymásra tévedt tekintetünk. Mert ő, akit ma szeretek... mert ő meg én már milliószor meghaltunk
eddig, mégis ebben a pillanatban, percben, órában együtt
vagyunk megint! Szelleme olyan mélyre hatolt lelkemben, hogy úgy érezném meghalok, hogyha megint úgy történne minden mint előzőleg. "Mi lett volna, ha" - külön-külön csak puszta szavak. De együtt képesek
ott visszhangzani az ember fejében egy életen át. "Mi lett volna, ha" -
vajon mi? Sohasem tudhatjuk. Nem tudhatom mi lett volna, ha abban az időben másképp csinálok mindent és nem hagyom, hogy eltévedjek az úton. Tudom, hogy egyszer voltam már szerelmes. Egyszer - csakis egyszer - , de az már nagyon régen volt. Csak a tökéletes szerelem képes arra, hogy minden régmúlt tettet, embert sarokba szorítson. Ez pedig az. Eszembe jutott az a varázsos szombat, mikor szívünk újra eggyé vált. Ültem vele szemben, kezemben cigaretta füstölgött, mellettünk hideg sör várta, hogy enyhítsük szomjunkat. Nem mertem kimondani mit akarok, miként bántam meg régi tettem, hogy eltaszítottam magamtól, nem mertem elmondani miként érzek. Hogy tündéri lelke végleg és visszafordíthatatlanul átvette felettem az irányítást. Aztán eljutottunk arra a pontra, hogy együtt mondtuk ki mit is akarunk. Emlékszem milyen boldog voltam, még ha mámoros is volt az a pillanat. Izmos karjai közé borultam, úgy éreztem védve vagyok minden rossztól. Majd ajkunk összeért. Mindent újra kezdtem, mert örök feszültség bennem a lénye, és nekem, nem lesz belőle elég. Hát nyilván az életem mélyéből
támadt szerelem az, amit irántad érzek, nemcsak a nő vágya a férfi után.
Mert ilyesmire csak a szerelem képes.</span></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-80433316401535493912011-08-10T23:05:00.001+02:002011-08-10T23:07:22.050+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhF28M4ItyuwKxN10yJdCEUeIaP4JxawX3Ubk2NsbZca1AZsu73-FzlwVw4Np0Ji0gieuomHt6zcQoVGwJ7F-No_-jM1AM0eAxmF7GMDE0r1650L5SyX1MD2qPbak492b7A-uTxZVTbMKI/s1600/3247502611_61a620cc34_z_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhF28M4ItyuwKxN10yJdCEUeIaP4JxawX3Ubk2NsbZca1AZsu73-FzlwVw4Np0Ji0gieuomHt6zcQoVGwJ7F-No_-jM1AM0eAxmF7GMDE0r1650L5SyX1MD2qPbak492b7A-uTxZVTbMKI/s320/3247502611_61a620cc34_z_large.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">A házak falain csavarog a holdsugár. Forróság önti el testem az epres teámtól, a testem mely cigarettafüstben kihűlt a balkonon. Mellettem gyertyaláng próbál a magasba törni. Egészen pár nappal ezelőttig a fájdalomba kapaszkodtam, mert már csak az maradt nekem. De el kellett döntenem, mi fontosabb: a büszkeségem és semmit nem kapni, vagy kockáztatni és talán mindent megnyerni. Döntöttem, pontosabban nem is én döntöttem, hanem egy nagyon közeli barátom. Nem volt választásom, kockáztattam. Semmit nem kaptam. Nincs olyan műszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy az ember döntése helyes-e vagy helytelen. Ezért az ember minden döntése után tele lesz szorongással, hogy helyesen döntött-e. Ha nem lenne humorom, hajnalig virraszthatnék az eltaposott önérzetem ravatalánál. De mégis azt mondom: igen! Pontosan erre volt szüksége magányos lényemnek, hogy végre elengedje a fájdalmat, hogy valahol, egyszer mindent megnyerjen. A napjaim többsége most is üres. De nem vákuumosan: van benne minimális mennyiségű oxigén is - a várakozás -, hogy élve maradjak. Hiába minden, hiába ragaszkodtam ahhoz, hogy szeretek szenvedni most mégis olyan mámorító érzés tölt el. Mintha azt érezném most jön az a bizonyos jó, a boldogság. Boldog... Boldog?! Valamikor az őskorban egy agyalágyult ősember kitalálta ezt a süket szót, aztán a sok utód elkezdte szajkózni. Kergetik. Rosszabb, mint amikor - a moziban láttam - a kocsis az ostor végére kötve szénát lógat a lovak elé, hogy a pacik azt higgyék, csíphetnek belőle. Futnak a lovak, a széna meg mindig előttük lóg, hiába kergetik. Hogyha valaki most beletekinthetne a lelkembe csak egy keszekuszaságot láthatna. Jelen pillanatban úgy érzem, mintha minden egyes meghatározott érzés bolyongana testemben, lelkemben. </span><span style="font-size: small;">Micsoda ostobaság! </span><span style="font-size: small;"> </span> Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-88983852529019861792011-07-27T12:44:00.001+02:002011-07-27T12:44:27.102+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoH0ivYS4fM_oKKeQeXV5gUYqJqtkEjfALrERZkFbVkdydFv2LK30GN_Q9PEK85ApcyjgxiIuJ-NL2sbtYrSvL9p9jfElwYDizwJIgxjYInMV_WTYnIO2-P29zMNK8warmHAGfFuP4v1c/s1600/tumblr_loi3sjkLLb1qa1qloo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoH0ivYS4fM_oKKeQeXV5gUYqJqtkEjfALrERZkFbVkdydFv2LK30GN_Q9PEK85ApcyjgxiIuJ-NL2sbtYrSvL9p9jfElwYDizwJIgxjYInMV_WTYnIO2-P29zMNK8warmHAGfFuP4v1c/s320/tumblr_loi3sjkLLb1qa1qloo1_500_large.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Szobámba behallatszó madárcsicsergés hangját erős köhögésem zavarja meg folyton folyvást. Az elmúlt pár napban teljességgel begubóztam mint egy hernyó. Kizárva a külvilágot, a rossz időt, a barátokat és még a józan gondolataimat is. Rosszul alszom, fél éjszakákon át nyitott szemmel fekszem az ágyban, a sötétben, mint a kezdő, gyakorló halottak.Valamennyire sikerült feljönnöm a mélyből, nem tudom milyen csoda folytán, de sikerült. Azon a szombati napon, mikor újra láttam mert a kis gyermekded gondolataim közül volt egy, egyetlen egy amire azt mondtam: ezt meg kell tennem! Megtettem. Elmentem hozzá, vittem neki süteményt egy összehajtogatott levéllel amit a buszmegállóban írtam át, mert az előzőben annyira megaláztam magam, hogy azt mégsem adhattam oda. Mikor kijött a házból, meglepődött arcával nem foglalkozva csak a szemére tudtam koncentrálni. Azokra a különleges szemekre, amiket körülölelnek azok az égig érő szempillák. Miután eljöttem, folyamatosan az kattogott bennem, hogy: "Biztosan jól tettem? Bele sem merek gondolni, mi járhat most a fejében..." De most, hogy teljes visszavonulást fújtam magamnak, úgy gondolom, hogy: "Igen, jól tettem!" Hogy ezután mi következik az már nem pont rajtam áll, hanem leginkább a sorson. De nem, most is hazudtam. Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami.Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (...) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos...</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-42180458114349794452011-07-15T16:42:00.001+02:002011-07-15T16:45:54.901+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPgkeys9Mbke7t-eWKIAO3H0eyyToeL4pNdcQ6pJsYb2KNUvLOTQNP_aTlQLd12QgGGIZ2EvnHJ4H_o1lPd2lhyYd8XFZkMbES4p-l5z6HKV7XmHHZhzvD4GRgJgFg5bFXX9pDh08f96E/s1600/70136761_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="212" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPgkeys9Mbke7t-eWKIAO3H0eyyToeL4pNdcQ6pJsYb2KNUvLOTQNP_aTlQLd12QgGGIZ2EvnHJ4H_o1lPd2lhyYd8XFZkMbES4p-l5z6HKV7XmHHZhzvD4GRgJgFg5bFXX9pDh08f96E/s320/70136761_large.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Pokolian éreztem magam tegnap este. Rosszul aludtam, a fejem fájt és egy nagy ürességnek éreztem magam aki csak vegetál. Jelen pillanatban jobb a helyzet, mindenki azon van, hogy javítsanak a kedélyállapotomon. De most ellent mondok saját magamnak, mert ott legbelül ordítok és semmi sincs rendben. A mai délelőttöt tanulással és rajzolással töltöttem. Kell valami, ami eltereli a figyelmemet a fájdalomról, ami belülről emészt fel. Emlékszem, a gardróbomba keresgéltem, már nem is tudom mit és a kezembe akadt egy karkötő. Az a fehér-piros karkötő amit még ő tukmált rám egy délután mikor a szobájában élveztük azt ami köztünk volt, a szerelmet. A nővéréé volt, de neki nem tetszett ezért nekem adta és azt mondta, legalább lesz ami emlékeztet majd rá. Most mégis olyan, mintha soha nem is ismertük volna egymást. Mintha nem aludtunk volna el soha egymás karjában, mintha nem éreztem volna soha, hogy mennyire passzolnak az ajkaink, mintha soha nem lett volna mérges rám azért, mert megharaptam a nyelvét és mert szekáltam, mintha soha nem kergetőztünk volna gyermekek módjára a lakásunkban. Ebben a pillanatban lerogytam a parkettára, éreztem a sima padlót a térdem alatt, aztán a tenyeremen, és amikor az arcbőrömhöz nyomódott, abban reménykedtem, hogy elájulok. De nem, legnagyobb csalódásomra nem veszítettem el az eszméletemet. A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe. És egyenlőre erősen úgy érzem, hogy nem is jövök föl a felszínre többé. Semmit nem akarok, csak magányt. Bár az már jó ideje mellettem van. Hiszen magányosnak lenni nem azt jelenti, hogy nincs melletted senki. Az a legfájdalmasabb érzés, mikor ott belül magányos vagy. És ezek után mi következik? Vacillálok, megkeressem e. De nem. Túl gyáva és bátortalan és talán még szégyenkező is vagyok emiatt nem merem. Olyan jó lenne még egyszer, vagy még többször akár örökre érezni az ajkait, az illatát, a szívverését, a szerelmet, ölelő karjait melyek védelmet nyújtottak. Mit fogunk tenni az életünkkel? Bárokban ücsörgünk, lapozgatjuk a Cosmopolitan-eket és majd nyolcvan évesen rájövünk mennyi mindent nem tettünk meg, amit meg kellett volna?</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-74893601012460459072011-07-12T15:00:00.000+02:002011-07-12T15:00:59.469+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOW5U0yhWqKjNPLAk_rbs7u7dMsxj9RuwY1bUaLdhtGpZFAecZuaDcPbXoz3vYUyvl1UMN5aCypkMXf3HBlkuZm746Ris4xqyTStZCwfTYPZRs2tL5ckEt9dYI-Gn7O2iIA-ySbgWBPDs/s1600/tumblr_lo4oyv70tt1qf0nldo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="196" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOW5U0yhWqKjNPLAk_rbs7u7dMsxj9RuwY1bUaLdhtGpZFAecZuaDcPbXoz3vYUyvl1UMN5aCypkMXf3HBlkuZm746Ris4xqyTStZCwfTYPZRs2tL5ckEt9dYI-Gn7O2iIA-ySbgWBPDs/s320/tumblr_lo4oyv70tt1qf0nldo1_500_large.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">A rózsamintás pólómban ülök, nyitott ablakomon át egyre csak áramlik a szobámba a füllesztő, nyári levegő és közben tücskök ciripelése töri meg a csendet. Ez az a pólóm, amit egyáltalán nem szeretett, mert úgy gondolta, nagymamás. Keservesnek, elveszettnek érzem magam, hiába telt el 4 hónap, egyre jobban gyötör. De mégis mit tehetnék? Hiába tetszett meg valaki, őt sem tudtam szeretni. Egyszerűen semmi nem megy, mióta nem vagy annyi mindenben kudarcot vallok. Néha elképzelem, milyen jó lenne, ha a szobámban újra a te illatodat érezhetném, mint mikor régen elmentél tőlem és még elalváskor is itt volt az illatod. Nekünk nőknek, ez a fajta fájdalom elveszi az étvágyunkat, az álmunkat, és szélsőséges szomorúságrohamba taszít minket, melyek a gyász legsötétebb óráira emlékeztetnek. Hányszor kérdezték már meg tőlem, hogy szeretek e szenvedni! Tudjátok mit? Igen szeretek szenvedni! Legfőképpen miatta, mert hiába akartam, nem tudtam elfelejteni és most már nem is akarom! Inkább szenvedek miatta, minthogy elfelejtsem. Hiszen az a legutolsó dolog, amit akarok. Annyi mindenre emlékszem veled kapcsolatban, amik nem engedik, hogy eltűnj! Mikor imádott barátnőim elmondják a véleményüket, itt benn, legbelül majd megőrülök azért, hogy igazuk legyen. De bennem már szinte a remény is elveszett. Sokszor elképzelem, hogy megkeresel és mindent elmondasz, hogy mit érzel, mit gondolsz és, hogy mit szeretnél. Aztán feljövök a lépcsőn, leülök és azt mondom: megőrültél! Hiszen hogy a fenébe is akarhatok ilyeneket, mikor már megmondani sem tudom, hogy mióta beszéltünk! De általában, megmagyarázhatatlan érzés van bennem. Mikor rád gondolok. Mintha azt érezném, te is gondolsz még rám. Ilyenkor persze teljesen idiótának érzem magam. Azt mondják, keresselek meg, hívjalak fel és beszéljük meg ezt az egészet. De tudod, nincs merszem hozzá. Félek attól, hogy elküldesz a búsba és akkor még jobban összetörök. Persze, ennél már nincs lejjebb ezért ennél már csak jobb lehetne. De akkor sincs merszem. Az elmúlt egy hétben igenis rájöttem, hogy nem csak másoknak de saját magamnak is hazudtam veled kapcsolatban. Mindig, egyszerűen mindig azt mondtam, hogy nem szeretlek, nem hiányzol, csak ezek a rohadt emlékek fájnak. De, hogyha nem szeretnélek, hogy ha nem hiányoznál, akkor nem fájnának. Mikor ezt beláttam magamnak, teljesen összetörtem és a sötét szobám, éjfélkörül a zokogásomtól lett hangos. Mit kéne tennem? A legjobb az lenne, ha lenne annyi spiritusz bennem, hogy eléd állok és elmondok mindent! Hogy szeretlek, hogy oltárian nagy barom voltam és, hogy még mindig ugyanúgy fáj, mint akkor este mikor szakítottunk! Hogy azt szeretném, hogy mellettem legyél életem végéig, hogy ölelj, csókolj, védj és szeress! Csak erre vágyom veled kapcsolatban! Tudom, hibáztam én is, ahogy te is. Te egy bazi nagy rejtvény lettél számomra, ostoba kérdésekkel! Miért zártál ki ennyire az életedből? Én sosem gondolkoztam azon, hogy téged, az érzéseimet és mindent kivágnék veled kapcsolatban a fenébe, hogy még véletlenül se gondoljak rád! Hiába olvasnád ezt a bejegyzést, nem változna semmi. Tudom. Ilyen fájdalmat és elkeseredettséget még életemben nem éltem át és ezért átkozom ezt a rohadt szerelmet! </span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-10508045799857902011-05-30T20:40:00.002+02:002011-05-30T21:29:45.785+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ2yKHTBVd5-cKUGvnD1ZOu3aDEgnTWSOitvvDJGe4RA5RTJZTUCzcc9iZVoRjdtsbZKZZNsFy9LCj0d_D2Uyb64Xzl4VfGQ1cTyDdF_hYsr2clQ_yU-bf-6DWNUIpODUSxK8pr7vZR20/s1600/alone.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="211" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ2yKHTBVd5-cKUGvnD1ZOu3aDEgnTWSOitvvDJGe4RA5RTJZTUCzcc9iZVoRjdtsbZKZZNsFy9LCj0d_D2Uyb64Xzl4VfGQ1cTyDdF_hYsr2clQ_yU-bf-6DWNUIpODUSxK8pr7vZR20/s320/alone.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Natasa Bedingfield-del vigasztalom magam, és miközben a parázsló nap nyugszik, egyre csak próbálok elmerülni az önsajnálatban. Változtatni, változtatni, változtatni! Nem maradt hátra más, csak a bennem élő emlék, az utolsó emlékek, amikor még Te voltál. Most már Te sem vagy Te, így már felesleges is veled foglalkoznom. Mégis baromi rosszul esik, az ami van. Mert az ami van, az baromi rossz és én még mindig szenvedek! Nem tudom mitől, vagy mi a francot hagyhattál itt bennem de már rohadtul kezd elegem lenni belőle! Akkor érezném magam a legjobban, ha netalántán kapnék egy állati hosszú amnéziát és nem emlékeznék rád!</span><br />
<div style="text-align: center;"><span style="font-size: small;">*</span></div><span style="font-size: small;">Olyan bohókás voltál szerda délután, elvonszoltál a botanikuskertbe, természetesen én össze-vissza hablatyoltam a hóbortos butaságaimról, te pedig megint csak félénken, kimérten vezettél a kacskaringós ösvényen. Én csak mentem és mentem Te pedig csendben tűrted a butaságaimat, aztán hirtelen megálltál éreztem, hogy remegsz és, hogy mennyire zavarban vagy. Azt mondtad nézzek balra és azt hiszem, pont olyan érzésem volt, mint mikor megáll az ember szíve. Butaság! Hiszen fogalmam sincs arról, milyen is az. Ott volt az a fa, az A bizonyos fa, amibe belevésted a nevünket! Azt hittem vagy álmodom, vagy valami filmben találtam magam. A vérnyomásom bizonyosan a 200-at verte, majd mókásan a nyakadba ugrottam! Miután lankadt a varázslat a lelkemben, leültünk, s te remegve megfogtad a kezem és megkérdezted leszek-e a barátnőd. Még be sem fejezted a mondatod, de nekem már fülig ért a szám és már készültem a nagy IGEN-re! Vissza gondolva, elég mókásan sikerült ez az egész, hiszen teljesen elpirultál. Majd elvesztünk a természetben és a madarak csicsergésében...</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-60049250998199706042011-05-14T10:12:00.001+02:002011-05-14T10:12:57.864+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgg56aNWrsRKj0XWjS558jz5Ux87dc2mJniZ_b_usNt3Kvq0jr6dZ-Gqy7XlbW1DBR4laZzorkhxy5cOLN0LUETGPT92jMbmnDAQYnDyqEH5uWDepeNiRuqVWh2Q3WZ27Ind5OBnwyZYZY/s1600/38767_139429649423583_100000696456752_228958_1200226_n.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="216" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgg56aNWrsRKj0XWjS558jz5Ux87dc2mJniZ_b_usNt3Kvq0jr6dZ-Gqy7XlbW1DBR4laZzorkhxy5cOLN0LUETGPT92jMbmnDAQYnDyqEH5uWDepeNiRuqVWh2Q3WZ27Ind5OBnwyZYZY/s320/38767_139429649423583_100000696456752_228958_1200226_n.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Még érzem az előbb leesett májusi zápor zavaros illatát. A redőnyön kopognak az eltévedt cseppecskék. Kíváncsian várom mit hoz, a bizonyos mámorral teli május. Mikor tarkónkon nedvedzenek a sós kis cseppek, a tikkasztónak tűnő melegtől. Milyen furcsa nem? Már megint nem tudom eldönteni, hogy nekem borult el az agyam, vagy tényleg olyan különleges a tündérim, mint ahogy elképzelem magamnak. Valóban, alig ismerem. Ám olyan andalító és mámorító az, amit kivált belőlem, hogy sokszor megijedek. Kezdek magamhoz térni, a hétvége sokkja után. Miért most? Miért kéne választanom? A legjobb barátom és a tündéri között! Tündéri, így hívom őt. A fiút, aki magával ragadott. Olyan másnak tűnik, bár az elején mindenkivel így vagyok. Én nem tudom mi lesz velem. Velem, a szeplőimmel, az oly sokszor eltaszított lelkemmel. Fogalmam sincs mi történik! De olyannyira összezavart az, amit tett az én drága M-em, hogy hosszú civódás után is alig tudtam meghozni a döntésemet. Mikor még kislány voltam, folyton olyan nő akartam lenni, akiért minden férfi oda van! Ám most, majdnem 16 éves csitri fejjel, büszke vagyok arra, hogy nem így van! Olyan nő akarok lenni, akit senki nem tud befolyásolni. Aki majdnem 30-on túl is vibrál és sikeresen csinálja azt, amit szeret. Ír. Ám a tündéri, nem érint meg, mégis felperzseli testem, lelkem. Valóságos pillanatokra vágyom! Össze kell szednem magam. Holnapra. Muszáj megoldanom, hogy M-nek a legkevésbé fájjon...</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-20281055730875253802011-04-13T21:55:00.000+02:002011-04-13T21:55:16.243+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiE9Y3sPOxp94C2QcML3qQNIzLTl6676KerNwgt5LA_xOQzKQn9oDY_7RLmHi996Dfuo6qwOFpgRaEkGaLrPIfGx0cUkfKTR_9V_pMZvwrYnAB_3iKdfE2XzgzSmBqi7eT5m33ozixFL70/s1600/part.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="261" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiE9Y3sPOxp94C2QcML3qQNIzLTl6676KerNwgt5LA_xOQzKQn9oDY_7RLmHi996Dfuo6qwOFpgRaEkGaLrPIfGx0cUkfKTR_9V_pMZvwrYnAB_3iKdfE2XzgzSmBqi7eT5m33ozixFL70/s400/part.jpg" width="400" /></a></div><span style="font-size: small;">Most jövök az erkélyről, kinn kövér szél hajlítgatja a fákat, már kezdtem dideregni. Hirtelen változás ez számomra, a kellemes és üdítő jó idő után. A végtelen felhőtakarótól nem látom a buja holdat, amiket az elmúlt napokban édesen habzsolt szemem amikor elbújt a házak mögött. Olyan kellemetlen érzésem van, magányosnak érzem magam, még mindig. Egyedül járkálok a városban, hiába találkozom az igazán kedves barátaimmal, hiába tudok nevetni hasfájásig, egyedül érzem magam. Valami hiányzik. Ezekbe az ostoba emlékeimbe kapaszkodom, amik már rég elmúltak. Már az érzésük sem a régi. Már nem fojtogatnak, úgy mint akkor. Milyen furcsa, amikor állok a buszmegállóban merengő tekintettel oly sokszor észreveszem, hogy az emberek engem kémlelnek. Megmagyarázhatatlan, ugyanakkor kellemetlen. Van, aki azt mondja, hogy látja a szememben a fájdalmat, azt, hogy valami hiányzik, hogy oly sok dolog nyom és el próbál nyelni. S valóban. Az elmúlt hetekben inkább éreztem magam egy érett, 40 éves nőnek, aki csak a karrierjének él mint egy kamasz 16 évesnek. Rohanok és rohanok. A hétvége az, ami megnyugtat. Vagy esetleg egy olyan este, mint a mai. A szobámban citrus illat keringőzik, s nyugalom van. Ugyanakkor örülök is, hogy csináltam ma értelmeset is. Elmentem matekkorrepetálásra, ami megint mókásan telt. Talpraesetten oldottam meg a feladatokat, ráadásul Anci nénivel sokat nevettünk a vicces butaságaimon amiket elkövettem. Pedig máskor kisujjból rázom ki ezeket a kis dolgokat.Ezután elmentem Natasával és Dórikával meginni egy Melangot, s dobtak egy kicsit a mai hangulatomon. Útközben folyton csak ezzel a fránya, erős széllel küzdöttem. Úgy éreztem magam mint egy falevél, aki nem tud mit tenni ez ellen az erő ellen, akármit tehetne, de így is úgyis elsodor ahová ő szeretne. Na nem baj, majd csak elsodor valahová ahol tényleg megtalálom andalító helyemet. </span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-11741987686097531632011-03-30T17:50:00.002+02:002011-03-30T18:06:45.921+02:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgD35aDgIgLItNKeB_Kq4soNjHu4BRcL3IC50PPpdoFqIftD_j9qLbCfvwoKswUG_i_stLhQI34aAU5qMZUnDy8qOTSnTx7gHodcIk1G9ZrvZ9s7PTJRl1ZKsU-KUxF3oyyU3_YUQTz1s8/s1600/at_the_station_by_musicandphotography.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="214" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgD35aDgIgLItNKeB_Kq4soNjHu4BRcL3IC50PPpdoFqIftD_j9qLbCfvwoKswUG_i_stLhQI34aAU5qMZUnDy8qOTSnTx7gHodcIk1G9ZrvZ9s7PTJRl1ZKsU-KUxF3oyyU3_YUQTz1s8/s320/at_the_station_by_musicandphotography.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Olyan gyönyörű ez a napsütés. Muszáj volt meginnom egy kávét és elszívnom egy cigit, mert napok óta nem alszom jól és eszméletlenül kimerült vagyok. Ezért kimentem az erkélyre, pont a napsütésbe, hogy így is magamba szívjam az E és D vitaminokat és egy kicsit feltöltődjem. Bár a kávét túl cukroztam ami kaparta a torkom és a tejtől kihűlt, igazán jól esett. Kezdem elfogadni ezt az egészet, ami velem történt. Felépülök, vagy épp fejlődök. Úgy érzem, a fájdalom megnevel. Minden fájdalomból tanulsz valamit, ami megtanít és megedz a későbbiekre. Tegnap reggel is elaludtam, ahogy az már szokásommá vált jó pár napja. De sietnem kellett, indultunk Zalaegerszegre és Novára. Jól esett egy kicsit kiszakadni a megszokásokból és más városban is úgymond kipróbálni magam. Embereket kellett kérdezgetnem és rádióriportokat csinálnom. Az emberek, hogy is mondjam... A Zalaegerszegiek többségével szembesülve, az volt a véleményem, hogy a legtöbbjük egy tuskó. Persze, tisztelet a kivételnek de meghatározó esetben ez volt a benyomásom. Meglátogattuk a novai tábort is, ahova majd nyáron megyünk média klubbal. Egyszerűen, gyönyörű! Valóban nem sok pénz lehetett a kialakítása, de a tulajdonosnak ez már egy régi álma volt. Csodás, hosszú telek a végében egy kis tóval, ahol lehet fürdeni, csónakozni és horgászni is. Bár a lényeg nem is ez. Tényleg kezdem újra a réginek vagy az új Angélának érezni magam, kisebb nagyobb sikerrel. Most nagymamiért aggódom, tegnap műtötték. Elméletileg rutin műtét, de én akkor is féltem mert volt egy vészjósló álmom, de ki tudja mire vonatkozott.</span><br />
<span style="font-size: small;">Itt van ez a régebbi szám, mostanában egyre szívesebben hallgatom. Lényeg, a lényeg: reménykedem.</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-45136867196861656042011-03-24T20:12:00.002+01:002011-03-25T19:43:05.863+01:00<span style="font-size: small;">Fáradt vagyok. Nem is olyan rég jöttem be az erkélyről, leterítettem egy régi törölközőt amire rádőltem, rágyújtottam egy cigire és néztem a csillagokat. Olyan gyönyörűek. Egyedül érzem magam, valami hiányzik nekem, ami a teljességben az örök hiányom. Ott benn, a mellkasom közepén érzem azt a bizonyos fájdalmat és tudom, hogy nem tudok ellene mit tenni. Én biztosan nem, talán más vagy az idő. Ez a valami olyan, hogy: szédülünk tőle, azt hisszük meghalunk de végül felépülünk. Milyen furcsa ez a körforgás. Hiszen mindenki tele van lelki sérülésekkel, de mindenki feláll és folytatja. Nem tudok mit mondani, pedig akarok...</span><br />
<span style="font-size: small;"><br />
</span><br />
<br />
<div style="text-align: center;"><br />
<iframe allowfullscreen="" frameborder="0" height="249" src="https://www.youtube.com/embed/T8-8U3PtiPw" title="YouTube video player" width="325"></iframe></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-61519035651576258732011-02-27T20:02:00.000+01:002011-02-27T20:02:09.928+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWzztwfdU7hMeA79RQjZHvmEsFXAfo0wzMd-OIA5x-giteKB2ZYCsYaeyrvOMbH61hwT-FC6cIMtoEABpkJ_qmPuzcNwUAGFmQ9YbCEFdL5nnzEgIke4XHVaM_WJ3A_QrswyXB6s65FLY/s1600/ij.bmp" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="235" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWzztwfdU7hMeA79RQjZHvmEsFXAfo0wzMd-OIA5x-giteKB2ZYCsYaeyrvOMbH61hwT-FC6cIMtoEABpkJ_qmPuzcNwUAGFmQ9YbCEFdL5nnzEgIke4XHVaM_WJ3A_QrswyXB6s65FLY/s320/ij.bmp" width="320" /></a></div><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh7HrSZMNt2N9qRE3VdBqq5dZ1KzCIOwlA_IZXbwbgnWrdXISHAkK3TCQ1BXrDzsCdH39tqoPV1Fwp8865MqEJBNXK0w9Nq6GDAvij0KUzGStjkv5VNCV8d35gTFPcPEYMWJffIRLh3cAA/s1600/dgf.bmp" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><br />
</a><br />
<span style="font-size: small;">Zihálok, a könnyeim potyognak. Reggel, mikor elindultam hazafelé mosolyogva mentem az utcán és akkor mosolyodtam el igazán, mikor egy szerelmes pár jött velem szemben. Nagyon nehéz, úgy érzem mintha nem lenne meg az egyik felem. A gyomrom és a mellkasom között állandó a fájdalom. Néha alább hagy, néha pedig könyörtelenül előtör, mint most. Az fáj az egészben, hogy tudom, az én hibámból történt mindez. Az erkélyen cigarettáztam, hogy csökkentsem a pulzusom és egy kicsit megnyugodjak. Tudtam, mi vár rám. Az ablakom nyitva volt, hallottam, hogy hívsz. Iszonyat mély erő kellett ahhoz, hogy fel tudjam venni és beleszólni. Hangod monoton volt és fájdalmas. Felöltöztem majd megtorpantam az ajtó előtt. A szívverésem egyre csak gyorsult, nem kaptam rendesen levegőt és remegtem. Mély levegőt vettem, tudtam túl kell élnem. A kapu előtt mászkáltál fel s alá én pedig szótlanul álltam melléd. Azt mondtad, menjünk el sétálni. Én pedig mentem, csak mentem és azon gondolkodtam, hogy pár hónapja ugyanerre sétáltunk, egymás kezét fogva és fellángolva egymás iránt. Csak mentünk, a kezem a zsebemben tartottam és hiányoltam a te védelmező kezed. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, majd megtörted a csendet. Ki mondtad, neked ez így nem megy és már nem érzed azt, amit régen. Szótlanul tűrtem a fájdalmat, amit a lelkemben éreztem. Küzdöttem, majd bal szemem sarkából kicseppent egy pár könnycsepp. Csak mentünk és mentünk, ha mondtál valamit én csak bólogattam. Éreztem, ha most megszólalok akkor elsírom magam. Megbeszéltük, barátok maradunk. Nagy nehezen kimondtam, hogy eszem ágában sincs ezért haragudni rád. Azt mondtad, megígéred, hogy nem fogsz cigizni én meg csak mosolyogtam. Mondtam, hogy megyek busszal Evelinhez és te elkísértél. Csak ültünk egymás mellett szótlanul, összeszedtem valahogy a gondolataimat és elmondtam, hogy valami már nem volt rendben az én elmémben sem és jobb ez így. De nem jobb! Mielőtt felszálltam a buszra, megöleltelek még egyszer, utoljára. Valamit mondtál, de nem értettem. Felszálltam a buszra s próbáltam takarni az arcom, ne lásd hogy sírok. Pedig én tudom, hogy ez igazából szerelem volt. Az emlékek fojtogatják a lelkem és nem bírom visszatartani könnyeim. Mondanám, hogy ne hagyj el de neked így a legjobb. Tudom, lesz még rosszabb ebben az életben. De, számomra most ez a legrosszabb. Tudnod kell, hogy szeretlek. Mert ha nem így lenne, most nem fájna ennyire az elvesztésed. Úgy érzem, neked nem fáj. Ez valamilyen szinten megőrjít, de ugyanakkor egy kevés vigasz, hogy legalább neked nem fáj. Bárcsak mindent visszacsinálhatnék. Bárcsak találkoznánk még a későbbi életünkben. Bárcsak feküdhetnék veled most az ágyban a mellkasodon, ahogy régen. Csak hogy halljam a szívverésed. </span><br />
<span style="font-size: small;">Gondolok rád - néha</span><br />
<span style="font-size: small;"> - mindig</span><br />
<span style="font-size: small;"><br />
</span><br />
<span style="font-size: small;"><br />
</span><br />
<span style="font-size: small;"><br />
</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-44046044437473756292011-02-20T08:04:00.000+01:002011-02-20T08:04:03.857+01:00<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="margin-left: auto; margin-right: auto; text-align: center;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgXU-5luEicAHDdHTn3lSvMcq4n7IOPNn4qgMHh4rPzXrY-8NBMFqGrERX_ETJXSwjLLaP5hk2mwNNUG60xCQfASdcSxil3XZV7CETePw7fVVhDnD3LUKK4t_H3I7JJKUKlYT4y-t8UqFM/s1600/adam.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgXU-5luEicAHDdHTn3lSvMcq4n7IOPNn4qgMHh4rPzXrY-8NBMFqGrERX_ETJXSwjLLaP5hk2mwNNUG60xCQfASdcSxil3XZV7CETePw7fVVhDnD3LUKK4t_H3I7JJKUKlYT4y-t8UqFM/s320/adam.JPG" width="281" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="font-size: small;">a mindenem</span></td></tr>
</tbody></table><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-9102650042046829472011-02-13T18:36:00.001+01:002011-02-13T18:37:28.773+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKFBwUPpnh5qF-O4G6rjd_XdYHXIx6j2LI70jBUnFsBskekiF7XAOFuPRQEVtq-3mqkOrLcLqBb54p5ww2sXW9OfUVKpckwxeVtPoqiEez-TIexSQM_mxjsgHnFEoBIBDhERu3NLC7BCk/s1600/as.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKFBwUPpnh5qF-O4G6rjd_XdYHXIx6j2LI70jBUnFsBskekiF7XAOFuPRQEVtq-3mqkOrLcLqBb54p5ww2sXW9OfUVKpckwxeVtPoqiEez-TIexSQM_mxjsgHnFEoBIBDhERu3NLC7BCk/s320/as.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Mintha olyan érzelemmentesen telt volna el ez a nap. Csak folytak a percek, órák és lassan már az ágyban találom magam. Egyre jobban kezdem felismerni, hogy mostanában elhanyagolom azokat a dolgokat, amik eddig fontosak voltak. Például a kedvenc Earl Grey teám egy jó kis könyvvel elalvás előtt. Már ezt a blogot is alig vezetem ezért ezen mindenképp változtatni akarok. Most, valahogy visszatért a kedvem ezekhez a dolgokhoz. Lehet azért, mert már hiányzik, mert már berögződött a hónapok folyamán. Bedugtam a fülhallgatóm és elballagtam a korcsolyapályáig, ahol idén csak egyszer voltam. De nem is vágytam rá, nem is hiányzott. Egy pár nem megszokott barát, hihetetlenül meg tudja változtatni a gondolkodásom. Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy én nem abba a társaságba vagyok való, akikkel szoktam lenni. Velük egy iskolába járunk és ráadásul még az osztálytársaim is. A legnagyobb problémám az, hogy azt gondolják egymáson kívül nincs életünk. Nekem, inkább van kedvem a szerelmemmel eltölteni az időm (ha már egyszer csak hétvégén látom), vagy a rég nem látott és IGAZ barátaimmal találkozni, beülni egy kávézóba és jókat beszélgetni. Olyat, amilyet a többiekkel nem tudok. Talán konzervatívabb vagyok már annál, hogy minden hétvégén a Szalonba üljünk, sörözzünk és csocsózzunk. Persze, valamikor ez esik jól de nem folyamatos rendszerességgel. Szeretem a változatosságot és sajnos egyre jobban érzem át, hogy kik az igaz barátaim. Akik bármilyen körülmények között meghallgatnak, segítenek és akikkel a legjobban tudok nevetni úgy, hogy már a könnyeim folynak az örömtől. Veszek egy példát, kedden, mikor az élethez való kedvem egyenlő volt a nullával és éjjeli fél 12-kor felhívtam Evelint sírva. Nem mondta, hogy hívjam fel reggel, nem küldött el a fenébe, egyszerűen éreztem, hogy neki fontos vagyok. Meghallgatott, próbált lelket önteni belém és ez leírhatatlanul ráébresztett dolgokra. Lényegében, hogy lezárjam: most már tényleg tudom, hogy kikkel érdemeljük meg igazán egymás barátságát.</span>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2826890879443307077.post-42371702194475626802011-02-13T13:23:00.001+01:002011-02-13T17:36:49.965+01:00<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBvRl4j7SYqLDifcKYLZxKk2pVkeFutr1UAAXqDKPB2y1jWUSjd7X3v0SZGkqFzVRqvqs7fh364F8Y4mFJ3RjacwW_8m2wm2saY6nBMuNLgYuEC86MJCgCMU-PnC0X_41m9wTeFwsiOTc/s1600/hom%25C3%25A1ly.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBvRl4j7SYqLDifcKYLZxKk2pVkeFutr1UAAXqDKPB2y1jWUSjd7X3v0SZGkqFzVRqvqs7fh364F8Y4mFJ3RjacwW_8m2wm2saY6nBMuNLgYuEC86MJCgCMU-PnC0X_41m9wTeFwsiOTc/s320/hom%25C3%25A1ly.jpg" width="320" /></a></div><span style="font-size: small;">Mikor megláttalak a ház előtt, a szívverésem rohamos gyorsasággal nőtt. Megöleltelek, megcsókoltalak de közben féltem. Aztán hirtelen előkaptál egy szál vörös rózsát és azt mondtad, bocsánatot kérek. Még mindig látom a szemem előtt ezt a mozdulatsort, ami újra és újra eszembe jut. Talán most, hogy majdnem elveszítettük egymást, jobban szeretlek mint eddig. Talán most így marad minden és nem kell újra eltöltenem ilyen napokat, tele félelemmel. Függök tőled, mert szerelmes vagyok beléd! Ha tehetném egész álló nap melletted feküdnék, nézném különleges barna szemeid, hosszú szempilláid és mókás szádat, amit úgy imádok. Ha összehasonlítom eddigi érzelmeimet, a mostaniakhoz képest, akkor azt mondhatnám, hogy: még soha nem voltam igazán szerelmes. Most az vagyok és ez megrémít, mert nem merek belegondolni mi lesz velem akkor, ha egyszer elmész. De butaságokat beszélek, mert nem is akarok belegondolni! Most itt vagy, most szeretsz, most boldogok vagyunk. Azt, hogy mit hoz majd a későbbi életünk, még nem tudjuk. Most kezdem csak igazán felismerni, hogy igenis a jelennek kell élni és nem a múltnak és nem a jövőnek. Szeretlek téged, ezért felnézek rád! Több okból is csodállak és érzem, hogy szeretsz. Nem sok ember vigyázna rám így, mint te és nem sok ember viselné el ezt a sok ostobaságot, amit tettem. Ezért, köszönöm, hogy vagy nekem! </span><br />
<br />
<br />
<blockquote><blockquote><m:smallfrac m:val="off"> <m:dispdef> <m:lmargin m:val="0"> <m:rmargin m:val="0"> <m:defjc m:val="centerGroup"> <m:wrapindent m:val="1440"> <m:intlim m:val="subSup"> <m:narylim m:val="undOvr"> </m:narylim></m:intlim> </m:wrapindent> </m:defjc></m:rmargin></m:lmargin></m:dispdef></m:smallfrac><br />
<div class="MsoNormal"><i><span style="font-size: small;">„ <span id="search" style="visibility: visible;"><i>Ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon</i>, mert ha őt elveszted, nem marad semmid. </span><span style="font-family: "Calibri","sans-serif"; line-height: 115%;">”</span></span></i> <m:smallfrac m:val="off"> <m:dispdef> <m:lmargin m:val="0"> <m:rmargin m:val="0"> <m:defjc m:val="centerGroup"> <m:wrapindent m:val="1440"> <m:intlim m:val="subSup"> <m:narylim m:val="undOvr"> </m:narylim></m:intlim> </m:wrapindent></m:defjc></m:rmargin></m:lmargin></m:dispdef></m:smallfrac></div></blockquote></blockquote>Angelahttp://www.blogger.com/profile/16291484604076071036noreply@blogger.com0