2010. május 27., csütörtök

tűrni


A mi gyógymódunk a csend. Ő tanít meg a múltat szemlélni, szembesülni cselekedeteinkkel, harcolni a hibák ellen. Ő késztet gondolkodásra, a dolgok megkérdőjelezésére. Ő vezet minket, ő csitít el, vagy ébreszti fel aggodalmainkat, ő emel ki a bizonytalanságból, vagy taszít az őrületbe. Ő szelídít meg, ő semmisíti meg az órák súlyát, és harcol énünk azon részei ellen, melyeket szeretnénk feledni. Mindent elfelejtettem . Az örömöt, a szemérmetlenséget, a nemtörődömséget, az illatokat, a csendet és a mámort, a képeket, a színeket és a zajokat, az arcukat, a hangjuk színét, a hiányukat, a mosolyukat, a nevetéseket és a könnyeket, a boldogságot és a pimaszságot, a megvetést és a szeretetéhséget, életem első pár hét zamatát ... Mindig egyforma sűrű homály minden este meglátogat minket, hűségesen, megváltoztathatatlanul. Hiába töltünk órákat azzal, hogy a világot hirtelen sötétbe borító semmibe meredünk, megesik, hogy egyetlen támpont sem rajzolódik ki ebből a világból a hajnal megérkezte előtt, ebben a kezdet és vég nélküli ürességben.
Úgy érzem MEGFULLADOK ...

Könyökét lehorzsolta, meztelen felsőtesttel fekszik az ágyában majd elcsitul. Egy igen jóvágású fiúcska.

2 megjegyzés: