2010. július 12., hétfő

Tegnap este valami gátolt az elalvásban... Az agyam minden kis semmiségen kattogott, hallgattam az ablakon beszűrődő tücskök ciripelésének hangját és össze-vissza forgolódtam. Később meguntam ezt a tétlen állapotot és előkerestem a kedvenc könyvem. Tavaly kaptam, még Apáé volt. Egyszerű borítású, 72 forint volt még anno, lapjai sárgulnak és vékonyak. Egy évvel ezelőtt is ezt olvastam, kevesebb lelkesedéssel mint most. Ez a könyv magával ragad, egyszerűen csak úgy repül az idő. Nagyjából két órán keresztül olvastam, 200 oldalon rágtam át magam. Elkeserít a főhősnő, Tamara sorsa... benyálazzák minden hazugsággal, puszta féltékenységből. A szülei meghaltak, a bátyja és a sógornője észre sem veszi ... azt hiszem. Naplót vezet, mert teljesen egyedül van. (Egymás szemében) Én is mindig akkor írtam naplót, mikor totál egyedül éreztem magam. Olyankor úgy éreztem, hogy senki mással nem oszthatom meg a gondolataimat csak egy tollal,papírral és saját magammal. De, most már nem vagyok egyedül. Most érzem igazán, hogy vannak akik szeretnek és akikben bízhatok. Nem üresek a napjaim, mint fizikában a vákuum. Ráadásul az a legjobb, és ami a legnagyobb boldogsággal tölt el, hogy több mint féléve kölcsön adtam neki a szívemet... és most végre visszakaptam. Most csak az enyém, és mostanában másé sem lesz! Feldolgoztam a történteket és végre fel is fogtam a lényeget.
Nem félek, hogy boldogtalan leszek, újra. Nem görcsöltem azon, hogy miket tegyek a boldogságomért. Egyszerűen csak jó sarkon fordultam be az élet utcáin. Meguntam félni ... most átélem egész terjedelmében.
Jut eszembe, meglehetősen kellemes napot töltöttem el a barátaim társaságában, tegnap.

2010. július 11., vasárnap


Kisebb hiányok foltozásával teljes lenne az életem.. Bazi nagy boldogság!

2010. július 6., kedd


Az életünkben jönnek, mennek az emberek. Van, aki elkísér e hosszú úton és van, aki eltűnik a múlt ködös képeiben. Olyanok lettek fontosak számomra, akik mostanáig nem számítottak. Olyanok tűntek el az életemből villámgyorsasággal, akik eddig hozzá tartoztak az életemhez. Itt ülök, világosbarna íróasztalomnál és érzem, hogy ez a nap valamiben más lesz. Nem tudom miért, miben de más lesz. Tegnap este a régi barátaimon gondolkoztam ... azon, hogy milyen is voltam akkor. Később arra a következtetésre jutottam, hogy nem az voltam, aki valójában vagyok. Azt akartam, hogy elfogadjanak és szeressenek. Nem, nem megjátszottam magam ... egyszerűen csak egy másik, valahol mélyen elbújt énem voltam akkor, ami nem domináns. De ez nem tett jót nekem. Olyanokat tettem, amik szégyent hoztak rám és a néha még a családomra is. De ennek vége, nincsenek többé ők, így a bujdosó énem és visszatért eredeti helyére. A minap megkértem egy barátnőmet, hogy kísérjen be az egyik könyvesboltba, körül szerettem volna nézni. A válasz egyszerű volt, de ugyanakkor ledöbbentett.
-" Mit akarsz te ott? Ennyire stréber vagy? Én inkább elhányom magam vagy meghalok, minthogy elolvassak egy kibaszott könyvet."
Természetesen ez ízlés és személyiség kérdése. Mind különbözünk de úgy gondolom, annyira tisztelhetnénk a másik érdeklődési körét, hogy nem szóljuk le azért mert valami olyat szeret, amit te nem.
Az éjjel rémálmom volt, de mindenre emlékszem pontosan. Az utolsó kép az, hogy látom ahogy a lépcsőházban szeretkezik egy szőke nő és egy kövér ember. Nem ismertem őket, nem tudom hogy kerültek oda, vagy kik lehettek. Másra tényleg nem emlékszem. A következő az volt, hogy szó szerint a saját sikolyomra ébredtem fel. Mikor felkeltem az ágyból, vérzett a szám. Nem tudom mitől ... de hát, megesik az ilyen.
Ma imádott Petrámmal megyek a kedvenc kávézómba. Mosolydélután!

2010. július 4., vasárnap


Már nem félek... vagy, óvatosabban, talán úgy mondhatnám, nem félek annyira. Néha csaknem kíváncsi vagyok. S egészen mélyen, minden szándékunk alján, néha azt hiszem, minden cselekedetünk alján él és hat ez a kíváncsiság, ez a vágy, a megsemmisülés vágya... ó, ez nagyon erős. Erősebb, mint a kéj. Erősebb, mint a szeretet. Ez a legerősebb, ez a vágy. De erről nem szabad beszélni, tudom.

2010. július 1., csütörtök

Jobb VOLT mint egy orgazmus. Nincs annál jobb érzés mint mikor testeddel együtt dübörög a zene, a mellkasodban érzed a ritmust, a nagyszínpadon táncolsz az Eddával több ezer ember előtt, hirtelen felszökik az adrenalin a testedben és onnantól kezdve véged van, nincs megállás. Láttam tíz centis talpú acélbetétes bakancsot ugyanakkor agyonsminkelt lányokat, rasztás hajú lányokat/fiúkat. De ez semmin nem változtat, nem ítélek el senkit sőt némely egyén még tetszett is (stílus) . Igaz ebben az évben csak egy napra mentem de jövőre biztos ott leszek mind a négy nap. Sok sráccal tárgyaltam Patrival egyetemben és mindegyik nagyon vicces volt ... Az est fénypontja az volt, hogy láthattam Patri és Reisner úr szerelmének kibontakozását.
A mai napom Schattendorfban töltöttem imádott barátnőimmel, barátaimmal. Vicces volt, nagyon jól éreztem magam. Holnap remélhetőleg eljutok a moziba is, hogy végre láthassam az Eclipse-ot.