2012. szeptember 7., péntek


Ablakon beszűrődő napsugarak melengetik jobb orcámat, előttem krumplifőzelék gőzölög és bosszankodom, hogy nem tudok neki látni. Emlékszem, ahogy a balatoni mólon ültünk, lábunk lógott a semmibe és óriási adag fagyit nyaltunk. Emlékszem, hogy már fájt a hasam tőle de minél inkább próbáltam elhúzni az elfogyasztását, mert azt akartam, hogy minél inkább az emlékezetembe vésődjön a pillanat. Úgy éreztem nem kell beszélnem és ő se igen szólalt meg. Cigarettáztunk, felettünk a Hold világított. Egy pillanatig olyan érzésem támadt, mintha egy hollywoodi film forgatásán lennék és csak titkon bosszankodnék a sok szúnyog miatt. Később, mikor a délutáni melegtől fűtött szobában feküdtem mellette, olyan boldog voltam, hogy szinte már nem is emlékszem. Telt ajkai bekebelezik az enyémet majd átadjuk magunkat a vágynak. Varázslatos! 
Mostanában pedig egyre inkább emlékeztetnem kell magam arra, hogy a dolgok felszíne alá nézzek. Álmomban megismerem azt, ami bennem van. Mindig a fejemhez vágnám, hogy mekkora barom vagyok. Persze, az ember fejlődik és mindig változnak az érzelmei. De akkor is, minek éled bele magad olyanba ami nem is igaz? A bejegyzések, amiket ebben a blogban találok, hazugságok. Valószínűleg a háromnegyede: a megcsalt érzelmeim hazugságai. De mikor végre eljön az idő, amikor tudod, hogy nem fogod megbánni azt amit kimondasz, leírsz, beismersz akkor az olyan, mintha egy óceánjáró feltöltené a fürdőkádat. Sosem hittem volna, hogy ember valakit ennyire megszerethet. Hányan voltak, Istenem, hány fiú. Érdekesnek találtam őket, bolondultam értük egy ideig, jól éreztem magam velük de mindig ott tudtam hagyni őket, vagy ők engem. Természetesen. Aztán jött egy másik, kéznél volt és én nem csináltam belőle gondot. Örültem ha találkoztam velük de sosem vesztettem el igazán a fejem. Sima ügyek voltak. Olykor kis szenvedéssel és hiánnyal, de visszagondolva tényleg mind sima ügy volt. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert most ő választott ki engem. Mindig is úgy gondoltam, hogy ő választott ki engem. Én pedig számat húzva, de belementem és most a világért sem vonnám vissza ezt a döntésemet.