Vágyom rád, tudod? Persze, nem ismerlek igazán de olyan hatással voltál és vagy rám folyamatosan, hogy félelmetes újra átélni.Egész nap Te jársz a fejembe, és képzeletben újra meg újra átélem azt a szombatot. Képzeld, úgy érzem, hogy képes lennék neked kölcsön adni a szívemet! Minden nap beszélünk, minden nap kapok belőled egy kicsit. Élvezem, tetszik. Elfoglalt vagy, ezért általában nem lenne rám időd. Ezt megértem, mert nekem az lenne a fontos, hogy te jól érezd magad.Persze, elég idióta a helyzet, mert kétlem, hogy Te ennyi idő után ugyanúgy epekednél értem, ahogy én érted. Sok mindent szeretek, amit Te is szeretsz. Sok mindent szeretsz, amit én is szeretek. Hasonlítunk. Ez baj? Baj lenne, ha sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk és nem egészítjük ki egymást teljes mértékben? Nem tudom, bár jó lenne tudni. Hihetetlen, mert nem félek Tőled annyira mint másoktól. Tőled nem féltem annyira a szívemet, magamat. Megkaphatnál, ha akarnál, akár ebben a pillanatban is. Ugyanakkor félelem is van bennem, mert nem akarom, hogy az történjen ami eddig. Eddig a szerelem sikertelen volt számomra. Nem akarom átélni újra, ugyanazokat amiket tettek velem. Azokból már tanultam, tudod? Nem akarom elkövetni újra, azokat a hibákat. Azok a bizonyos hibák... Amik nélkül mit sem érne ez a lét. Most tudd, hogy úgy érzem, éppen ebben a pillanatban, hogy szeretnélek szeretni. Szeretnélek, és valószínűleg tudnálak. De, ha viszonzatlanságra találnék ismét, az nagyon kellemetlen lenne számomra. Tudod, minden egyes új alkalomnál reménykedem, mint egy kisgyerek aki éppen az esti mesét hallgatja és reméli, hogy a jó fog nyerni, és a herceg és a királylány egymásé lesz. Mindig, újra meg újra. Majd végképp elhatározom, hogy többé nem élem bele magam a dolgokba és nem remélem a legjobbakat. Pedig, most megint szeretném remélni/akarni a legjobbakat. Szeretnék boldog lenni, és lehet, pontosabban szeretném veled átélni azt a bizonyos "varázsos" boldog szerelmet, amit mindenki annyira díjaz.