i'm not over

Ma apáék társaságában játszottam el a "szenvedő tinit" akit senki nem ért meg ... Talán így is van. Mindenesetre az érzéseimmel még mindig nem tudok mit kezdeni, de ez már elég unalmas így. Talán egy tett segítene a döntésben, de nem az én végrehajtásommal mert ahhoz túl gyáva vagyok, úgy mint vele kapcsolatban mindenben. Mivel nem tudtam mással elfoglalni magam, beletemetkeztem a legújabb könyvszerzeményembe és bedugtam a fülhallgatóm. Szép lassan átéltem a főhősnő fájdalmát és a hangulatom is olyanná vált, mint az övé. Sivár lettem, egy üres ember érzések nélkül... Aztán egyre több és több felhő közelgett felém. Éreztem ahogy a hűs szellőtől megborzong a testem, de nem foglalkoztam vele, ahogy azzal sem, hogy villámlik és mennydörög az ég. Szenvtelen arccal néztem az égre, majd az arcomba csöppent egy-két hűvös esőcsepp... ekkor még mindig nyugalommal temetkeztem a Brasme könyvébe. Aztán egyre nagyobb lett az esőfüggöny ami alatt nyugodtan ültem, majd az egész rám zúdult. Nem futottam, nyugodt sőt túl lassú léptekkel sétáltam fel a teraszra. A hajam és az összes ruhám elázott, de nem foglalkoztam vele inkább csak bámultam az esőt ami függönyként homályosította el a látóterem, később figyelmes lettem a cseppek koppanó, mégis megnyugtató hangjára. Jól esett ez az állapot és ezernyi emlék jutott eszembe. Más témára térve, furcsa álmom volt... Nem rémálom volt, mert igen kellemesen éreztem magam abban az állapotban, ahogy láttam magam aludni. Sötét volt, a saját szobámban voltam, láttam, ahogy forgolódom majd ugyanabban a testhelyzetben ébredtem fel, ahogy magamat azelőtt szemléltem. Nem tudom megmagyarázni, lehet, hogy a lelkem elhagyta a testem de ebben nem igazán hiszek ... Mellesleg holnap Fenyő kerti party , kíváncsi vagyok milyen lesz ...